Népszerű bejegyzések

2012. október 9., kedd

Kemencés lángos, ahogy mi szeretjük

Már augusztus közepén sóhajtozni szoktam, hogy mennyire várom már a Karácsonyt.:-) Mindig bolondnak is néznek emiatt, de nincs mit tenni, imádom a karácsony előtti időszak hangulatát, a vásárokat. A karácsonyi vásárok hangulatához elengedetlenül hozzá tartozik a kemencés lángos is, ami egy jó forralt borral kellőképp átmelegíti az embert. Eredetileg fafűtéses kemencében készül, többnyire tepsiben egybe sütve, majd szeletekre vágva kínálják. Kemence híján a sütőben is elkészíthetjük a ropogós finomságot. Ki-ki a saját ízlése szerinti feltétekkel. Ez most egy kicsit más, mint azt a vásárban megszokhattuk, de ez a változat sem megvetendő.






Hozzávalók

a tésztához:
25 dkg liszt
1 kiskanál só
2 dl langyos víz
1 dkg élesztő
1 teáskanál cukor

a töltelékhez:
30 dkg túró
5 dkg juhtúró
2,5 dl tejföl
1 tojás
5 dkg reszelt sajt
20 dkg kolozsvári szalonna
só, bors
1 duci gerezd fokhagyma
snidling



A lisztet tálba szitáljuk. Mélyedést nyomunk a közepébe, majd beleöntünk egy kevés langyos vizet. Feloldjuk benne a cukrot és az élesztőt, majd körülbelül 15 percig hagyjuk kelni. Azután hozzáadjuk a sót és a maradék vizet. A keveréket (belülről kifelé haladva) alaposan összedolgozzuk. A tésztát szobahőmérsékleten körülbelül 30 percig hagyjuk kelni. 220 fokra előmelegítjük a sütőt.
Összekeverjük a túrót, a juhtúrót, a tejfölt, a tojást, a reszelt sajtot és a csíkokra vágott szalonnát. Sóval, borssal, snidlinggel és fokhagymával ízesítjük.
A megkelt tésztát négy egyforma darabra vágjuk. Lisztezett deszkán vékonyra kinyújtjuk (kb 25cm átmérőjű). A szélén körben keskeny peremet formázunk a tésztából.
 
Végül a lángosokat sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, megkenjük a krémmel, majd a sütőben körülbelül 15 percig sütjük.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése