Azt hiszem leszögezhetjük, hogy ez nem egy kalóriaszegény finomság. Nem is emlékszem hogy mikor sütöttem ilyet utoljára. Most is csak azért készítettem, mert volt a hűtőmbe finom házi tepertő és gondoltam ne vesszen kárba. Azért ne gondoljátok hogy az összeset ketten faltuk fel, természetesen a kóstolásból nem maradt ki a család, de még a szomszéd sem.
Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg tepertő
25 dkg vaj
1 evőkanál só
bors
1 dl tejföl
fél dl fehérbor( Ha nincs elhagyható, de nem rontja el ha teszünk bele.)
1dl tej
3 dkg élesztő
1 kávéskanál cukor
1 tojás sárgája a tetejét megkenni
A tejet meglangyosítjuk, megcukrozzuk és bele morzsoljuk az élesztőt. Letakarjuk és langyos helyen felfuttatjuk.
A lisztet egy tálba szitáljuk, összekeverjük a sóval, elmorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a bort és a tejölt. Jól összedolgozzuk. Ha nem elég rugalmas a tészta, adjunk hozzá még egy kevés tejet.
A tésztát kb. fél centi vastagra kinyújtjuk és egyenletesen elkenjük rajta a tepertőt, meghintjük borssal. Fel hajtogatjuk a tésztát és fél órára letakarva pihentetjük. Ha letelt a fél óra, újból kinyújtjuk majd megint hajtogatjuk. Ezt a hajtogatást még egyszer megismételjük.(Összesen 3x kell!)
Ha meg volt a háromszori hajtogatás, újból kinyújtjuk a tésztát de most kb 2,5-3 cm vastagra. Lekenjük a tetejét tojássárgájával, éles késsel sűrűn kockásra bevagdaljuk. 5-6 cm átmérőjű pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben (200°C-on) kb.20-25 perc alatt megsütjük.
Biztos sokan vagyunk gyakorló háziasszonyok, akik egy- egy nagyszerűen sikerült új étel kipróbálása után felkiáltunk: Felvesszük! Habár többnyire, miután elfogyasztjuk a nagy sikerű fogást, feledésbe is merül. Vasárnapi ebéd a drágámmal, vagy családi összejövetel, mindig jó alkalom lehet egy finom étel elkészítésére. Természetesen nem feledkezhetünk meg a hét egyszerűbb napjairól sem,amikor tányérunkra kerülnek a hagyományos, hétköznapi fogások. Tehát bármilyen ételről is legyen szó: Főzni jó!
Népszerű bejegyzések
-
Az a nagyszerű ebben a tortában, hogy rövid idő alatt sütés nélkül is elkészíthető. Persze azt hogy nagyon finom, talán mondanom sem kell....
-
Mágikus vonzerővel bír ez a péksüti sokunk számára. Személy szerint, ha betévedek egy-egy pékségbe, azonnal szemügyre veszem, hogy milyen a...
-
Advent első vasárnapján ezt a karácsonyt idéző finomságot készítettem el. Miután meggyújtottuk az első gyertyát, az isteni süti illatban maj...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése