Népszerű bejegyzések

2013. január 7., hétfő

Császár morzsa

Igazi retro édesség, ami a Monarchia beli időkből származik. Készítéséről megoszlanak a vélemények, ahány háziasszony, majdnem annyiféle recept. Akad, aki a tűzhelyen lábosban vagy serpenyőben készíti el. Én a sütőben, tepsiben szoktam, nekem így egyszerűbb. Habár leginkább az alapanyag vonatkozásában vannak eltérő álláspontok, lisztből vagy grízből készítsük, esetleg ezek valamilyen arányú keverékéből. Állítólag az igazi smarni csak lisztből készül. Én réteslisztből szoktam, mert mi így szeretjük. Az elkészítése nem nagy ördöngösség, csupán arra kell vigyázni, hogy ne süssük túl sokáig, mert akkor kiszárad és nem lesz igazán finom.


Hozzávalók:

40 dkg rétesliszt
6 dl tej
5 dkg puha vaj
citromhéj
mazsola
4 tojás
4 evőkanál cukor

Szétválasztjuk a tojás fehérjét a sárgájától. A fehérjét a cukor felével kemény habbá verjük. A sárgáját elkeverjük a maradék cukorral és a vajjal. Hozzá keverjük a tejet, a réteslisztet, mazsolát és a citromhéjat. Végül beleforgatjuk tojáshabot is. Egy kb.: 28x 38 cm-es tepsit jól kivajazunk, és egyenletesen eloszlatjuk benne a masszánkat. A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra (légkeverés 180°C). Előmelegített sütőben sütjük kb 10-15 percig, majd a sütőből kivesszük és fakanállal jól átkeverjük, mint a rántottát. Ezután vissza tesszük a sütőbe, és sütjük még 10 percig és megint átkeverjük. Legvégül sütjük még 10 percig. A sütőből kivéve porcukorral meghintve, barack lekvárral az igazi!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése